Miután kiváló pécsi barátommal, Major Zolival kitárgyaltuk az élet dolgait, Harmat Gabi, Villányi Dani, utóbbinak a kissé kiegyensúlyozatlanul artikuláló csaja meg még páran valami Szenes elnevezésű bulihely irányába indultunk, útba ejtve egy másikat (ezt, a változatosság kedvéért “Zöld”-re keresztelték), ahol pécsi egyetemista medikákkal dumáltunk. Az egyiknek olyan kellemesen rekedtes hangja volt (és kinézni sem nézett ki rosszul), amit imádni kellett, és miután ezt a szemébe mondtam, azonnal a fejemet kezdte taperolni, az 1mm-es hajam alatti fejbőr bukkanóit kutatva. A nevére már nem emlékszem…

Másnap délben Nagy Gergő és én érzékeny búcsút vettünk Pécstől és kiváló szállásadómtól, Orosdy Dani barátunktól, aki oly önzetlenül bocsátotta rendelkezésemre kéglije vendégszobáját.

Estefelé Harmat Gabival beszállingóztunk az Apolló mozi földszintjén található, Trafik névre keresztelt étterembe, ahol összefutottunk Pálfi Gyurival, a Taxidermia rendezőjével és Villányi Danival, az egyik SZFE-s tanítványával. Átmentünk egy igen szívmelengető késdobálóba, ahol totál szar pálinkát meg fröccsöket ittunk, de fél óra multán kivágtak minket a picsába. Milyen kocsma az, amelyik szombaton este tízkor már bezár?

Nemsokára az SZFE-s dramaturgosztály többi tagja is irányunkba kezdett kóricálni, és pont úgy, mint első nap, a Papucsban kötöttünk ki, ahol három asztalt összetolva iddogált a kb. húszfős társaság egészen éjfélig. Ekkor mindenki átirányozta magát az utca túloldalán található Dante nevű szórakozóhelyre, kivéve fogadott anyámat, Yvonne-t, akivel a Papucs teraszán mindenféle magánügyekről beszélgettünk. Ezután a szálláshelyemre taxiztam – nem akartam sokáig maradni, másnap reggel korán kellett kelnem.

Ugyanis vasárnap (ma) délelőtt 11-kor kezdődött Báron György ifjúforgatókönyvírós workshopjának utolsó előtti sessionje, és mivel hétközben kicsúszott szájamon az a felelőtlen igéret, hogy betámolygok valamelyikre, be kellett támolyogjak valamelyikre. Enyhén szólva a doyen és én nem vagyunk egy hullámhosszon: szinte semmiben nem értek vele egyet – sem abban, amely irányba a magyar kritikát vinni igyekszik, sem a mediális burst nyomán létrejövő kritikai formák iránt érzett félelmét nem osztom. Elutasítást látok ott, ahol a kultura új megjelenési attitűdjeinek izgalmát élvezni, kibontakozásukat istápolni kellene. Le is torkolta összes hozzászólásomat.

Az ebédet Pálfi Gyuri és én a Murphy’s teraszán termeltük be, ahol jó másfél órán keresztül beszélgettünk műfaji filmekről, filmkészítésről. És egy lehetséges forgatókönyvről…

Egy héttel ezelőtt még nem volt szándékomban lejönni: ismerőseim legtöbbje, akikkel tavaly és tavalyelőtt itt az időt olyan jól eltöltöttük, Pesten maradt. A fesztivál filmjei – ez már korábban is így volt – borzalmasak, szakmai program pedig alig van, hacsak nem vesszük számításba Báron György forgatókönyvíró-workshopját.

2007-ben még itt tartották a Fade In pitchfórumát, volt produceri értekezlet és hasonlók, ám ezeknek idén semmi nyoma, állítólag a fesztivál költségvetését a városvezetés brutálisan megnyíbárlta. Jancsó születésnapjának megünneplése is elmarad, így az udvartartása sem jön.

Akkor végül is mi a búbánatos gerlefrancot keresek én itt? Hiszen filmeket nem nézek, Báron workshopjára pedig ugyan megígértem hogy bekukkantok, ám számomra is érdekes módon képtelen vagyok a délelőtt 11 órás kezdésre életre pofozni magam – lehet hogy most kompenzálom a szokásos koránkeléseimet. Ettől függetlenül remélem, hogy a hátralévő napok valamelyikén lesz bennem annyi szufla, hogy betámolyoghassak az egyik ifjúforgatókönyvírós összeröffenésre.

Csak azért jöttem le, mert hívtak, Yvonne és Gábor. Egy nap általában úgy alakul, hogy este 8-9 felé megbeszéljük hol találkozunk, aztán a dramaturg osztályuk és én elkezdünk kocsmáról kocsmára, diszkótól diszkóba, egyik lepattant, de hangulatos helyről a másikra járni. Megérkezésem napján, csütörtökön este a rendező Török Ferivel és a sleppel csesztük el az időt a Papucsban (cultural mérföldkő numero uno), pénteken pedig az Apolló mozi étterme és a fesztivál officiális szórakozóhelyének kikiáltott jazzklub után valami házibuliba somfordáltunk be (a fél város átkeccsölése után – és mikor megérkeztünk a cél-toronyházhoz, meg kellett állapítanom, hogy 1, a jazzklubból a busz épp a ház előtt tett volna le minket 2, szállóhelyem épp egysaroknyira van.)

Hatalmas hiba volt a liftre várakozó húszfős társaságot megkerülve felrohanni a kilencedik emeletre, mert a buli első félóráját levegő után kapkodva és kb. 10 liter vizet kiizzadva töltöttem. Miután fizikálisan és mentálisan magamhoz tértem, a buli kellemessé de totál jellegtelenné, erőtlenné degenerálódott.