Az egyelőre még mindig nem publikus című tv-sorozat pilotunk forgatásának utolsó napja volt tegnap. Dél körül estem be a Mafilm Róna utcai stúdiójának I-épületébe, ahol a csapat már javában dolgozott. Lóth Balázs operatőr és emberei, akik a technikai stábot alkotják, valamint Kovács M. András rendező és a szinészek abszolút professzionalitásról tettek tanubizonyságot.

A nap folyamán Krivarics Dóra stillfotós több száz képet készített, ezekből mellékelek hármat.

Tóth Tímea szkriptes, Kovács M. András rendező, Gáspár Kata szinésznő és Lóth Balázs operatőr
Legerszki Krisztina, Gáspár Kata és Nagy Alexandra szinésznők
Gáspár Kata és Dénes Viktor szinészeket Kovács M. András rendező instruálja
none
A sorozat próbái a héten zárulnak le, és úgy néz ki, végre minden megy a maga professzionális medrében. A forgatásokra ehét vasárnap illetve a jövő hét pár különböző napján kerül majd sor – én már csak az utolsóra, a jövő vasárnapira érek vissza Magyarországra, az udinei filmfesztiválról. Az ideális harmadik főszereplőlány is megkerült.

A három, különböző fázisban leledző forgatókönyvem (Ásd a sírod és A lelet) is készül, úgyhogy a dolgok ezen részével is elégedett vagyok.

none

Kalendárium

September 2010
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Fotóim

44787_422968429349_767444349_4562113_1950810_nIMG058DSC01053bDSC01062bDSC01063bDSC01065b