A kis amerikai unokahugom rámtalált Facebookon, soha egyetlen szót sem váltottunk eddig, nem is ismertük egymást, de szuper-érdeklődő a szentem, megy mint a lavina. Most épp a rajzaimból kellene neki, de a gépemen belőlük csak a jegyzetfüzetemnek ez a kétoldalas scanje van, úgyhogy elküldtem neki ezt. A képre kattintva nagyobb méretben is szemügyre vehető a cucc.

none
A Kossuth Rádió Pro és kontra című műsorában Gigor Attila filmrendező és szerény magammagam vitatkoztunk az Avatarról, a filmről, amelyről reményeim szerint soha többet egy büdös szót sem kell ejtenem senkivel. Ennek ellenére jól elbeszélgettünk, a vita befejezése után a szerkesztő lelkendezve közölte, “titeket máskor is elhívunk!” Jesszasz – mondom, nem volt rossz eszmecsere, de nem is volt egy Kissinger-Hruscsov párbaj… milyen szokott lenni ez a műsor, ha nem mi vagyunk benne? Most vasárnap kerül majd adásba, délelőtt 11.35-kor.
A felvétel után Attilával pár órát elsöröztünk a Puskin mozi hangulatos kávéházában, és jól megbeszéltünk a magyar filmnek az ő állapotját.
none
Én és a kisöcsém, 1980 környékén. Ő az, aki a sárban fetreng.

none