Mostanában publikálva.

A fehér féreg fészke, Kis herceg képregény, Blaze, Grifters, Rettenthetetlen hiéna, Hóhérok Shaolinból, Shaw mix 1 + 2 + 3, Orphan, Nemes ház, Zebra kutatóállomás

Elefes és én tervezünk egy közös képregényalbumot – ő rajzolja, én írom. Míg megjelenik – még sokára! -, helyette itt ez az új könyv, amelyet szintén az ő illusztrációi díszítenek. A kettő között a különbség, hogy nálam nyitott, beszélő agyakat, intelligens gombafelhőket és Kárpátok-béli várkastélyokat kell majd rajzolnia egerek helyett.

A Könyvesblog olvasótábora újra kitesz magáért – tisztelet a kivételnek persze. Hogy ennyi ember járjon dühvel a testében, mindig… hát, ha nem is elszomorít, hiszen nagykisfiú vagyok már, láttam ezt-azt, de meglep. Hiába na, az álnév mögé bújás nagy segítség az efféléknek. Plusz a popkultúránk teljes hiánya is közrejátszik abban, hogy ennyi a szemellenzős gyökér. És ez csak egy mese, egy képregény.

Leadtam a forgatókönyvemet a Pinkhell képregénymagazinnak: egy vérmocskos, tizenkét oldalas középkori sztorit, amely sokkal sötétebbre és kevésbé nézőbarátra sikerült, mint terveztem. Sőt, meglepően nihilista lett. Sose tudni, hová érkezik az ember.

Az MMKA-tól nem kaptunk pénzt, viszont hatalmas összegeket sózott totálisan szánalmas projectek nyakába. Isten miért tenné könnyebbé az életünket? Miért épp most kezdené el? Több seggnyalással talán előbbre jutottunk volna? Akik támogatást kaptak, a usual suspectsek. Keserű vicc. Mégsem akarom állandó seggnyalással tölteni az életemet. “Nem akarok menni sehová, nem akarok találkozni sem senkivel.” Csak filmeket akarok csinálni.

Mindannak ellenére, hogy: 1, szembementem a szerkesztői felkéréssel, és olyat sztorit adtam le, ami folytatásos; 2, egy netes fórumon megtámadtam a szerkesztési elveket; szóval mindezek ellenére és tudatában a ZAP! képregénymagazin főszerkesztője felkért, hogy a jövő tavaszi és őszi számukba írjak egy-egy történetet, amelyeket majd külön grafikusokkal rajzoltatnak meg.