fogd vissza a lelkesedésed Rotating Header Image

Moveast 2008 – 2. rész

Estefelé Harmat Gabival beszállingóztunk az Apolló mozi földszintjén található, Trafik névre keresztelt étterembe, ahol összefutottunk Pálfi Gyurival, a Taxidermia rendezőjével és Villányi Danival, az egyik SZFE-s tanítványával. Átmentünk egy igen szívmelengető késdobálóba, ahol totál szar pálinkát meg fröccsöket ittunk, de fél óra multán kivágtak minket a picsába. Milyen kocsma az, amelyik szombaton este tízkor már bezár?

Nemsokára az SZFE-s dramaturgosztály többi tagja is irányunkba kezdett kóricálni, és pont úgy, mint első nap, a Papucsban kötöttünk ki, ahol három asztalt összetolva iddogált a kb. húszfős társaság egészen éjfélig. Ekkor mindenki átirányozta magát az utca túloldalán található Dante nevű szórakozóhelyre, kivéve fogadott anyámat, Yvonne-t, akivel a Papucs teraszán mindenféle magánügyekről beszélgettünk. Ezután a szálláshelyemre taxiztam – nem akartam sokáig maradni, másnap reggel korán kellett kelnem.

Ugyanis vasárnap (ma) délelőtt 11-kor kezdődött Báron György ifjúforgatókönyvírós workshopjának utolsó előtti sessionje, és mivel hétközben kicsúszott szájamon az a felelőtlen igéret, hogy betámolygok valamelyikre, be kellett támolyogjak valamelyikre. Enyhén szólva a doyen és én nem vagyunk egy hullámhosszon: szinte semmiben nem értek vele egyet – sem abban, amely irányba a magyar kritikát vinni igyekszik, sem a mediális burst nyomán létrejövő kritikai formák iránt érzett félelmét nem osztom. Elutasítást látok ott, ahol a kultura új megjelenési attitűdjeinek izgalmát élvezni, kibontakozásukat istápolni kellene. Le is torkolta összes hozzászólásomat.

Az ebédet Pálfi Gyuri és én a Murphy’s teraszán termeltük be, ahol jó másfél órán keresztül beszélgettünk műfaji filmekről, filmkészítésről. És egy lehetséges forgatókönyvről…

Leave a Reply